baleset címkéhez tartozó bejegyzések

Milyen és hány járművet tud szállítani egy autómentő?

Mivel az autómentő nevében benne van az „autó” szó, a legtöbben azt hihetik, hogy a sárga angyalok többnyire csak és kizárólag hagyományos gépjárműveket tudnak szállítani, és abból is csak egyet.

A gyakorlatban azonban ez természetesen nem egészen igaz, hiszen az autómentés során más típusú és akár még több jármű is szállítható a hagyományos autóknál. Természetesen autó és autó között is van különbség, így nem véletlen, hogy autómentés során nagyon fontos a sérült, vagy szállításra szánt gépjármű tömege, egy bizonyos súly felett ugyanis a legtöbb autómentő képtelen arra, hogy hagyományos formában, illetve szabályosan ki tudja menteni a problémás járművet.

Természetesen nincs semmi probléma abban az esetben, ha átlagos személygépkocsival rendelkezünk, azok ugyanis átlagosa 1-2 tonnásak, de amennyiben valamilyen luxusjárművel, netán terepjáróval rendelkezünk, akkor könnyen probléma adódhat, a legtöbb autómentő ugyanis 3-3,5 tonnáig szállít, ezek a járművek azonban gyakran meghaladják ezt a méretet.

Nem csak a súly a fontos egy autómentés során, hanem természetesen az is, hogy a rakomány – esetünkben ugye az autó – ne lógjon túl a megszabott magasságon. Ezáltal például bár súly alapján szállítható egy Ford Transit típusú kisbusz, hossza sem okoz problémát, azonban létezik belőle magasított kivitel, ami az autómentő platójára csörlőzve olyannyira magas szállítmányt jelent, hogy még a hagyományos kamionok pótkocsijánál is magasabbra nyúlhat, ezáltal ilyen formában a szállítás problémássá válhat.

Bizonyos autótípusok azonban olyannyira kicsik, hogy az autómentés során akár kettő is elszállítható egyetlen fuvarral. Amennyiben például egy Fiat Puntó és egy Toyota Yaris károsodik, netán egy Suzuki Swift II vagy egy Wolksvagen Golf, akkor két autót sem esik nehezére szabályosan elszállítani az autómentőnek. Ilyen esetekben az autómentés úgy történik, hogy az egyik autót felcsörlőzik a platóra, míg a másokat vontatmányként, az első felfüggesztést, avagy a kormányzó kereket a magasba emelve szállítják. Ez a formula teljesen szabályos és elfogadott is, azonban mivel nagyon ritka, hogy két kisebb autó ütközzön, és ugyanabba az irányba történjen a szállítás, ezért nagyon ritkának is tekinthető az autómentős gyakorlatban. Külön problémát okozhat ilyen esetekben, ha például sérült futóműves autókról, netán totálkáros gépjárművekről van szó, hiszen amennyiben mindkét autó hátsó futóműve vált használhatatlanná, abban az esetben a vontatmányként való szállítás minden esetben meghiúsul, csak a platós változat jöhet szóba, de gyakran még az sem, mert az autót nem lehet felcsörlőzni a platóra. Természetesen ilyen esetben sincs probléma, mindössze egy darura lesz szükség, ami az autót felteszi a platóra.

Az autómentés ezen felül nem csak autók esetében történhet, hiszen a közúti forgalomban kisbuszok és motorok egyaránt megsérülhetnek, amiket az autómentők szabályosan elszállíthatnak, de ha meglepő is, egy autómentőre vízi járműveket is fel lehet tenni és a szabályoknak megfelelően szállítani, így például csónakokat, vitorlásokat vagy kisebb hajókat. Ilyen esetekben természetesen még több a biztonsági szabály, mint más esetben, így fontos, hogy a szállítmány ne haladjon meg egy bizonyos súlyt, hogy daruval, netán egy targoncával fel tudják tenni az autómentő platójára. Természetesen a csörlőzés is járható út abban az esetben, ha a hajó már ki lett emelve a vízből, és egy masszív, guruló vázon áll, amire az autómentő rá tud tolatni, és meredek állásban sem billen le róla a vízi jármű.

Miként zajlik egy autómentés?

Egy autómentés nagy általánosságban számtalan formában történhet, de léteznek úgynevezett állandó támpontok, amelyeknek köszönhetően felhúzható egyfajta általános, minden autómentésre igaz folyamat, amit az alábbiakban alaposabban is kifejtünk.

Egy autómentéshez általában mindig szükséges egy probléma, egy apropó, ami számtalan lehet.

A legáltalánosabb természetesen az, hogy valamilyen balesetet szenvedtünk gépjárművünkkel, aminek nem kellett feltétlenül személyi sérüléssel járnia, ergo úgy is csúnyán összetörhetjük autónkat, ha belehajtunk az árokba, sőt mi több, elég csak egy magasabb padka, és futóművünket annyira el tudja rontani, hogy a továbbhaladás finoman szólva is ellehetetlenül.

Az apropóhoz azonban nem minden esetben szükséges például egy baleset, hiszen autómentőre van szükségünk abban az esetben is, ha autónk lerobbant. Lehet szó akár több kereket érintő defektről, akár súlyos felni-problémáról – a mai utakon ugyebár –, de ismeretlen eredetű meghibásodásról is, hiszen ha autónk nem indul, és nincs a közelben senki, aki elvontat minket hazáig, akkor nem tehetünk mást, minthogy kihívjuk a sárga angyalt. Talán megdöbbentő lehet, de az autómentéshez az sem feltétlenül fontos, hogy autónkkal valami probléma történjen, hiszen elég például az, ha elhagyjuk az indítókulcsot, netán éppen úgy bezárjuk a kulcsot, hogy sehogyan sem tudjuk kivenni onnan. Értelemszerűen, ilyen esetekben is kivitelezhető az autómentés, de vannak bizonyos feltételek, például az autó megközelíthető legyen, egyenesen álljanak a kerekek, ne legyen behúzva a kézifék és így tovább.

Tegyük fel, hogy megtörtént az apropó, így szükségünk van egy autómentőre! Ha rendőrségi helyszínelés is volt, akkor általában a hatóságok tanácsolhatnak környékbeli autómentőket, de az okostelefonok korában már könnyedén felmehetünk a világhálóra, és kereshetünk magunknak valakiket, akik elviszik járművünket a kívánt helyre.

A telefonáláskor pontosan meg kell adnunk az autómentőnek helyzetünket – ha nem tudjuk, akkor a főutat és a legközelebbi kilométer-jelölést, vagy egyéb támpontot, pl. a Devecseri elágazó után 2-3 kilométerrel vagyok –, és amennyiben megtörtént az egyeztetés, valamint tájékoztattuk a sárga angyalt autónk állapotáról, már nincs más dolgunk, csak türelmesen várni. Amennyiben baleset volt, és az autóról letörtek darabok, igyekezzünk addig szállítható állapotba hozni a gépjárművet, hogy az autómentőnek már csak fel kelljen rakodnia. Ha az autómentő megérkezett a helyszínre – telefonunkat a folyamatos egyeztetés és kapcsolattartás mellett eddig a pontig rendszeresen figyeljük –, akkor előbb a helyszín felmérése következik, majd miután megállapításra került egy körülbelüli ár, és a felek kitöltötték a kötelező papírokat, megtörténik az autó elszállítása.

Ennek első lépéseként a gépjárművet az autómentő előbb felcsörlőzi a platós autó hátuljára, majd biztonságosan rögzíti, hogy menetközben már semmilyen probléma se történhessen, ezáltal ne veszélyeztessük a forgalomban részt vevő többi járművet. Ekkor megtörténik a desztináció pontos meghatározása, avagy hová is legyen leszállítva a meghibásodott gépjármű. Közben természetesen azt is megbeszélhetjük az autómentővel – bár ezt már előre jelezzük neki –, hogy minket is el kell szállítani a helyszínről, hiszen több autómentő is képes a sofőr mellett további 4-5 személy szállítására. A célpontba érve az autómentő már csak leereszti a járművet a platóról, és a papírmunka elrendezését követően az autómentés folyamata véget ért.